2015. december 25.

Készen állsz egy eszelős játékra?

  Drágáim!

  Nem is tudom hol kezdjem, olyan régen írtam Nektek utoljára, hogy félő: már nem is emlékeztek rám, vagy ha mégis szörnyen nehezteltek amiatt, mert elhanyagoltam az oldalaimat. Nem szeretek magyarázkodni, de se időm, se energiám nem maradt az íráshoz, ám egyszer sem fordult meg a fejemben a befejezés gondolata. Az életem az írás, fontosak számomra az olvasók, ahogy fontos a Don't Speak is, ezért meg sem fordult a fejemben a végleges befejezése, azonban aki nyomon követett nyáron az tudja, hogy rengeteg más történet megfogant a fejemben, amit mindenképpen meg szerettem volna valósítani, de ehhez hosszas háttérmunkálatokra volt szükség. Sokáig halogattam a nyitást, nem akartam ismét elkövetni azt a hibát, hogy a hanyagságom miatt újabb fejezetek késsenek, vagy megvárakoztassalak Titeket!
  Régen fordultam meg a Blogger világában, de sajnos azt tapasztaltam, hogy egyre inaktívabbak lettünk a nyár elrepülésével, habár én is hamarosan érettségizek, úgy érzem arra van időm, amire szánok és ha az írásra fordítok néhány órát, már az kifizetődik! 
  Most rátérnék a történetre, ami a Rush azaz a Hajsza címet kapta. A fülszövegét jobb oldalt olvashatjátok, bár sokatok számára ismerős lehet, hiszen nyáron a személyes blogomon is közzétettem, kaptam is rá kedves visszajelzéseket, ami arra ösztönözött, hogy vágjak bele. Hónapról-hónapra új formákat öltött a fejemben és így az ünnepek körül megszületett a teljes, ezáltal végleges koncepció, aminek prológusát hamarosan publikálom: vasárnap legkésőbb!
  Addig is bátran nézelődjetek, kérjetek cserét, vagy gyönyörködjetek a szemkápráztató kinézetben, ami a csodás Sam Row munkája! Bár már hónapokkal ezelőtt készítette, ezúton is ezer hála érte! :)

Ihletben és Szeretetben Gazdag Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Kívánok! ♥

Skyler 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése